2006-08-30

kétszázhatvankettedik bejegyzés - gt4 képek

most épp nyaralok. megint. csak feljöttem 1 napra pestre családi okok miatt. és tegnap este volt pár szabad órám. úgyhogy leültem végre játszani gt4 és shotoltam párat. mert megígértem, meg mert már amúgyis régóta akarok képet csinálni az új szerzeményeimről. hihetetlen durva initialD hangulat. szal sárga RX-7 FD meg AE-86 Levin illetve Sprinter Trueno, a durva, hogy van egy 2000es verzió is, mely erősen hasonlít a 4. szezonos hachirokura. fekete motorháztető és a felnik is pont olyanok. na akkor most ide 1-2 kép kedvcsinálónak.
és utána pedig ITT VAN a link ahol az összes kép fent van.
ja igen és szereztem a játékban egy SILEIGHTYt is. csak fekete :(
ja igen és ez a legszebb játék. mondjuk ps2n tényleg nagyon szépnek mondható. és zseniális ez a fotó mód. el lehet vele ütni nemkevés időt. mint ahogy a játékkal is. eléggé hosszú a játékmenete. az eddigi leghosszabb amivel valaha játszottam. sok a duma, képek:





na és akkor majd este megyek vissza még egy kicsit. később még írok, főleg ha lesz miről..

bejegyzés vége

2006-08-23

kétszázhatvanegyedik bejegyzés - ítéletidő

na üdv. elindult valami az előző postomban. jött rá reakció is. érdemes elolvasni a kommenteket. lég hihetetlen számomra, hogy van aki így vélekedik és azt mondja, hogy csak a természet hibás az 5 halottért és 250+ sebesültért.
mindenekelőtt idézném 1 az 1ben barátnőm irományát a dologgal kapcsolatban (innen)
"Durva volt a tegnapi tűzijáték

És akkor most finoman fogalmaztam... mielőtt elindultunk, Stoker huga még szólt, hogy vigyünk ernyőt, mert esni fog. Ezt persze szépen elfelejtettük, de valahogy nem is bánom így utólag, mert ha viszünk, abból nem maradt volna sok, az biztos. Mikor az Örsön leszálltunk a buszról, úgy tűnt, mindenki a tűzijátékra igyekszik, a metró mégsem volt tele, mi az Astorián ki is szálltunk és célba vettük az Erzsébet hidat. A bal oldalát. A tömeg a Ferenciek terétől kezdett durvulni... valaki énekelt egy emelvényen, a tömeg továbbsodort minket, néhányan megálltak kamerázni. Kijutottunk a Dunapartra a Márc. 15 térnél, kerestük a helyünket, mellettünk izmos német túristák örömködtek, meg egy csapat kölyök, akik kifejezetten hangosak voltak. Rá kéne gyújtani, de inkább ne, mert túl magas a gyerekkoncentráció és azért itt mégsem kéne. Becéloztunk néhány jókedvű fiatalt, kezükben dobozos sör virított, szájukban cigi. Rágyújtottunk mellettük, ekkorra már javában villámlott, a Gellért hegy jobb oldalán a vár felé, később a hegy bal oldalán is. Az utcai villanyokat leoltották, hamarosan feltűnt az égen az első rakéta... nagyot durrant, az egész tömeg egy emberként rezzent össze... 5 perccel ezután elég durván elkezdett fújni a szél, tolta az emberek arcába a füstöt. A dolog akkor kezdett igazán vicces lenni, mikor a még égő tűzijáték-foszlányok is a tömegben landoltak... az emberek lassan kezdtek elszivárogni, mi meg örültünk, hogy első sorból nézhetjük az eseményeket. Eleredt az eső. Kell pulcsi? Inkább felveszem, mert kicsit hűvös van már. De ugye maradunk? 2 és fél másodperc múlva olyan erejű szél söpört végig rajtunk, hogy gyakorlatilag bőrig áztunk egy szemvillanás alatt. Ezren rohantak kétezerfelé... Mondom, ez kezd nem vicces lenni, be kéne húzódni valahova. Kézenfogva rohantunk, először be egy kapualjba, természetesen tele volt, rohanás tovább... be egy utcába. Rossz ötlet volt, mert a szél erejét felerősítette a csatorna-hatás és lépni nem lehetett, úgy lökdösött jobbra balra. A tetejébe még egy adag jeget is kaptunk a nyakunkba. Ez még mind semmi, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy nem kapok levegőt... a szél az arcomba lökte az esőcseppeket, jegestöl mindenestöl, plusz utcai por plusz tűzijáték maradványok. Nem volt egy kimondottan kellemes érzés. Egy pillanatra megijedtem, hogy akkor most mi lesz, de aztán nem lett semmi, mert Stoker berángatott egy kocsi segge mögé és ott már egész elviselhető volt a dolog, mi több, még levegőt is kaptam... az eső még nem állt el, de mi azért kimentünk, hogy megnézzük a tűzijáték végét, ugyanis még tartott, sorra lődözték fel a szebbnél szebb CUCCokat... álltunk egy negyed órát összeölelkezve az esőben, míg véget nem ért a műsor. Meg kell hagyni, marha szép volt és nagyon sajnálom, hogy így elmosta a vihar. Elég nagy szemétség volt, hogy őszinte legyek... na mindegy... de azért nem volt rendes dolog a vihar részéről... :/
Hazafelé menet sok bajunk volt, a pulcsimból csavarrtam ki vagy 2 liter vizet, Stoker úgyszintén. A [vadonatúj citromsárga Converse torna]cipőmben legalább 1 liter víz cuppogott, minden egyes lépésnél, elég szar érzés volt. Fáztam, a nadrágom csúszott le folyamaosan, mert csurom víz volt, és elázott a cigink... de még így is szerencsésen megúsztuk, ahhoz képest, hogy nagyon sok embert vittek kórházba és többen meg is haltak... felejthetetlen aug. 20-a volt ez számunkra, azt hiszem... egy biztos, kaland az élet..."

na. akkor kiegészíteném a vihar kicsit részletesebb leírásával.
nem egy vidám dolog mikor az esőben nem látsz 2 méterre se. víz, jég, por és puskapor. a szemét az ember nem tudja nyitvatartani és a jégeső tényleg fáj, úgy ütötte az arcom. lépni sem lehetett és levegőt is nehezen kaptunk. tényleg.. aztán megláttam pár embert a földön guggolni és akkor jött az ihlet, hogy nekünk is kocsi mögé kéne menekülnünk. ot legalább ki tudtam nyitni a szemem. és akkor láttam a sok rémült rohanó embert. bokáig vízben állva.. leírhatatlan érzés volt. félelmetes. mások (mint pl. húgom) még szerencsés volt, mert ők a margit híd alatt vészelték át a húzós részét egy nagy tömeg közepén. mi egy mellékutcában éltük át. de még mindíg szerencsések vagyunk, mert nem repült a fejünkre cserép/pohár/villa/tányér/kés.. meg mert nem dőlt ránk fémrudakból tákolt akármi. nem hullott a fejünkre letört faág, vagy nem dőlt ránk egy egész fa. és még a dunába se hullottunk bele.
miután hazaértünk és már megszáradtunk néztünk egy kis tévét. hír tévét, mert ott legalább mondtak valamit. ott mondták el, hogy a vizirendőrség a csónakosokat asszem 1 órával a műsorkezdés előtt figyelmeztette, hogy nem kéne kimenni, mert nagyon nagy "orkán erejű" vihar lesz.
ennyit erről, hogy nem lehet szólni a népnek se.

naésakkor most a saját szubjektív véleményem a történtekről.
×a média és a rendőrség:
teljes hírzárlat? MIVAN? egész este teljes hírzárlat?? ez aztán a nemsemmi. nézzük a műsort. hír tv 10 percenkent csak ezzel foglalkozik és próbálja kideríteni, hogy hány sebesült, mi a helyzet, stb. ez a helyes, nem?
csigás/vöröskettes. random szar film. ennyi.
rtl klub. na igen. itt kicsit meglepődtem.. ill ez így nemigaz. elkezdtem üvöltözni a nappaliban. mert kicsit hihetetlen volt számomra, hogy egy 40 perces összeállítást leadnak a délutáni repülőversenyről, miközben ugyanekkor többszázan tartanak vagy már vannak kórházban az este miatt. miközben többen meghaltak vagy súlyosan megsérültek és kész káosz az egész város.. és a kibaszott repnapról tudósítanak. ennyi. hánynom kell...
×a szervezés: emberekre jön a még égő tüzijáték? a hatalmas szélben lövik a cuccokat? erre nehéz mit mondani. arra, hogy nem szóltak az embereknek. arra, hogy nem vették figyelembe a OMSZ előrejelzéseit? arra, hogy nem csekkolják a bejövő emaileket? hát aki azt mondja, hogy ezekután az OMSZ a hibás, mert "miért nem hívta fel a szervezőket, hogy megkapták-e az emailt". ezmost komoly? 2006ban?? magyaroroszág...
méghogy akkor mégnagyobb lesz a pánik, ha szólnak az embereknek. méghogy akkor baj lesz... igaz, hát hógyne. ne szóljunk nekik, így legalább csak akkor pánikolnak, mikor már megvolt a baj. így legalább a fák, meg a víz öli meg az embereket, nem akármi más. igen, fel vagyok háborodva. nagyonis.
és az, hogy nem halasztják el, de lövik tovább a rakétákat. hátha még az is megöl valakit. erre nehéz mit mondani.
ja és örülünk neki, hogy a közvilágítást nem kapcsolták vissza és a szerencsésebb mentősök olyan sebesültet láttak el, akit megtalált valami tévéstáb, mert azoknál van világítás is..
ezek után aki azt meri mondani, hogy a szervezők, budapest és az aki felbérelter ezt a bagázst nem hibás.. arról megvan a véleményem.
végezetül egy rövid kérdés. mi a jó fasznak van katasztrófavédelem itthon? mi a jó fasznak ha nem ezt megelőzni, vagy orvosolni, vagy AKÁRMI. lehet itt a főfőfő embert felelősségre kéne vonni. jabocs, nem lehet, mert az a Demszky. akkor mind1. remélem megválasztják megint azt a 'zseniális' embert, megérdemli. mostmár emberek is haltak meg részben miatta.
cserébe a tűzoltók még ma is vágták és még holnap is fogják vágni a fákat.
2006 aug. 20 ismét egy fekete napja a magyar történelemnek. nagyon szomorúak a történtek, de elsősorban felháborító és kimondhatatlanul dühítő. főleg, hogy ezt megússzák szárazon., mert megfogják. magyarországon gond nélkül.. remélem az egészet az OMSZre kenik, mert egyedül ők nem tehetnek semmiről.

potd most nincs. majd ha más a téma, vagy ha csekkoltam apám képeit a kidőlt kőbányai fákról.. aludjatok jól és gondolkodjatok el ti is a történteken.. borzalmas..
EDIT
majd kihagytam. és az hogy létezik, hogy Székesfehérváron elmaradt az egész tüzijáték meg mindenszar? az hogy lehet, hogy ott gondolnak az emberekre? tényleg csak az időjárás a felelős? kurvára nemhinném...
EDIT

bejegyzés vége

2006-08-22

kétszázhatvan és feledik bejegyzés - előtüzijáték

helo. kicsit mostanság nem blogoltam, mert csak. leginkább játszottam. csak shotolnimost nemtok belőle, mert nem találom a pendriveom. ha megtalálom, akkor lesz shot is. meg majd blogolok is. leginkább a tüzijátékról. arról a pokoli viharról amit átéltünk. arról amiben többen meghaltak arról, amikor az emberek az életükért futottak és the show must go on, lövik a tüzijátékot, csak igaz, hogy a 100+ km/h-ás szél miatt nem robban fel, vagy a lakóházak/tömeg között robban fel a rakéta. nem is tudom melyik lehet a jobb ha egy több kilós fel nem robbant túlméretezett petárda repül neked 100al, vagy ha lángoló darabkák esnek a fejedre. gratulálok a szervezőknek. nem kis felelőtlenség volt. 2 éve volt mikor ugyanez a társaság felrobbantott egy kamiont és leégetett egy hajot? asszem igen. hány embernekkell még meghalnia, hogy ne ezek nyerjenek? és mi az, hogy csak azért lövik el az összes tüzijátékot, hogy leszámlázhassák??? remélem mindenki tisztában van vele, hogy valszeg nekik így is nyereséges volt és hogy azok a rakéták, amik embereket sérítettek meg, meg lakóházakat rongáltak és stb.stb. mind a mi pénzünkből lettek finanszírozva. na szép napot. majd írok a tapasztaltakról is. minden idők legdurvább aug. 20-a volt. kész pokol.

pic unrelated, bár volt előtte ilyen repülős gedva is. szépvolt jóvolt. arról is lesz 1-2 mondanivalóm. ill. inkább az retek klubról aki közvetítette aug.20-át. najó. talán kapcsolódik a kép a szervezéshez. de ezt mindenkire rábízom, hogy mit gondol :)


bejegyzés vége

2006-08-20

kétszázhatvanadik bejegyzés - képek

írnivalóm nemsok van. az elmúlt pár napban amikor pihentem játszottam. tippelhettek mivel. na nem azzal, hanem elővettem a GT4et. mit mondjak. ez a játék tényleg meglehetősen hosszú. de pár százalékot előrehaladtam már kb. 32%nál tartok. sose fejezem be ezt a játékot.. de sosem unom meg :)
és akkor most pár kép. majd csinálok GT4es képeket is. de most addig 2 olyan kép amiről nem írok semmit. de miért érdekesek? nem nehéz kitalálni, najó az elsőhöz kell egy kis fantázia, de rá lehet jönni.
és gondoltam egy szóra is. aki kitalálja, hogy mi az, az nyer egy internet és elismerem a zsenialitását örökre. ahhhh... inkább alszok ((de azért a megfejtéseket kommentek formájában várom. érzem, hogy megint nem lesz 1 se...))



bejegyzés vége

2006-08-17

kétszázötvenkilencedik bejegyzés - undorító <3

az egész társaság. undorítóak vagytok. 2 ember kicsit egymásnak feszül és egyből mindenki rácuppan a témára és olvas és nevet. najó, az őszintét megvallva tetszik a dolog, mert vicces.
mit akarok mondani? megdőlt a látogatórekord/nap. köszi minden olvasónak. arcok vagytok és remélem jól szórakoztok.
leglátogatottabb nap 37, 2006. augusztus 16., szerda
ennyi. ésmost ennyi. alvás, holnap meg folytatódik a cucc. márha folytatódik.
és ma lesz potd is. pic unrelated. fayt.


bejegyzés vége

2006-08-16

kétszázötvennyolcadik - phr0zen legjobb barátja

elterveztem, hogy ma nem blogolok, mert gecikéső van és holnap is melózok. naja :D végre megint dolgozok. ennek tök örülök és 1 nap alatt összeszedtem egy csomó írnivalót. amit most nem írok le. csak annyit, hogy ma phr0zen felhívott, hogy "találd ki, kivel beszélek 6 órája" mondom "KK" és tényleg. aztán elmondta, hogy kk blogolt. elolvastam. meglepődtem.
lehet hihetetlennek tűnik, de engem érdekel, hogy mi van azzal a sráccal. mivel énnekem nem volt semmi bajom vele. úgy azokon kívül, amilyen volt ("...") mármint velem/haverokkal, a többi, az más tészta, mert az nem az én dolgom. mivan? naszal a lényeg, hogy kíváncsi voltam mi lett vele, mert hallottam eztazt koncsantól. de most végre a saját 'szájából' hallottam a dolgokat. kibékültek fagy0ssal. yay. :)
olvasta konomi blogját. örül neki, hogy ő örül. énis örülök annak, hogy koncsan örül, mert boldog. és pali is örül ennek, hogy ezt most olvassa és rage is mert nagyokat nevet rajta és zolle is mert olvassa a saját nevét itt, és flynn is, mert most nem mondom melegnek. és még doggod is, aki most épp nem utál (ugye?)
kihagytam valakit vagy felsoroltam a jelenlegi minimális olvasótáborom? (akit kihagytam, az jelezze komment formájában)
ja chamo. HELO.
naszal kiegészíteném kk bejegyzésének a szigetes részét azzal, hogy elvileg találkoztunk vele, mikor kinnvoltunk, messziről látásból. én nem vettem észre. kata pesze kiszúrta, meg már előtte a haverjait is és aztmondta, hogy ő is lát minket, csak úgycsinál, mint aki nem. mivel én tényleg nemláttam, nemtom, hogy vinamp. gondoltam, hogy ezekután nem lesz túl jó napja, mert látta a fejem (engem akit nagyon nem kedvel. gondolomén.) azt azért nem gondoltam, hogy ennyire szar napja lesz.
végezetül megemlíteném, hogy ő nem említett meg engem egyszerse az utolsó tényleg más stílust (megjegyzem szimpibb mint a régi divatemo cucc) képviselő bejegyzéseiben. kár. vagy nem kár. pedig tényleg kíváncsi lennék rá, hogy még mindíg úgy gondolja, hogyha meglát, akkor egy kávéskanállal kivájná a szemeim. kár hogy ezt nem fogjuk megtudni erről a blogról, mert nem kommentel ide. és még a régi kommentjeit is kitörölte. üzenet: egyet kihagytál. azt még törölni kell, de nem árulom el, hol, az túl nagy segítség lenne
háromnegyed 2 múlt. KELEK 8kor. holnap lehet nem kell lemennem balcsira a riasztó miatt. akkor lehet, hogy blogolok is. potd is lehet hogy lesz. jóéjt mindenkinek. :*

[EDIT]csak A LINK maradt ki.[/EDIT]

bejegyzés vége

2006-08-13

kétszázötvenhetedik bejegyzés - fás

na csá. tegnap voltam FÁSban. jó hely az a cucc. 2 alkalommal ezelőtt meglepődetem, hogy lehet kapni pallmall is, nemcsak multi.. és ennek nagyon megörültem. a mostani előtti alkalmon feltűnt, hogy durván jó minimal szól a hangszórókból, mely a kocsma egyedi hangulatát nagyban megalapozza. rá kellett jönnünk, hogy mi 3 hónappal ezelőtt erre buliztunk a MONOban. megintcsak kellemes meglepetés volt ez számomra. és a mostani alkalommal már nem is volt meglepetés. leszámítva Ecs külsejét, mert igazat mondott és levágatta a hátközépig érő haját ilyen katonaséróra + a körszakálla is eltűnt. durván más, és igaza volt, tényleg fiatalodott vagy 3 évet ettől. nade nem is erről akarok írni, hanem, hogy épp zolle szülinapját 'ünnepeltük'. (igazándiból csak iszogattunk és beszélgettünk) mikor megjelent a kerthelységben egy cica. én ugye nagyon szeretem a macskákat, ez a kandúr meg valami eszméletlen aranyos volt. aztán a felszolgáló lány szólt valami haverjának. már készültek. várták a macskát...
úgyhogy kinyitottak egy konzervet és jól megetették. még repetát is kapott. ez a story nem is lenne annyira érdekes, ha nem hallottam volna többször is tisztán a cica nevét. FÉLDECI. hát ja kocsmamacska. szal féldecinek hívják a cicát. ezen még most is kacagok. nagyon eredeti név, hogy egy cicát egy felesről neveznek el.
potd meg nem kapcsolódik a témához. mert nincs is téma. de catgirl.


bejegyzés vége

2006-08-10

kétszázötvenhatodik bejegyzés

na csak annyi, hogy most megyek szigetre. mono bezárt a nyárra, de ismerős djk fellépnek ott kinn a party arénában, szal nekem is ott a helyem, hogy bulizzak egy nagyot. hogy miért írom ezt le? mert üdvözöllek pali. ennyi.
de cserébe most idetolok 4 képet, amikre mind rá kell klikkelni és megnézni nagyban, mert ilyen képregény és gyönyörű. tényleg.
























































































na akkor mára ennyi, mert amúgy nincs miről írnom.
js és mégvalmi. utáljatok: L][ (amugy nem 'annyira' jó, csak annyi, hogy L2)

bejegyzés vége

2006-08-09

kétszázötvenötödik bejegyzés - your mom and oscar
  • My other car is your mom. (OHHH! DISSED!)
  • My other mom is your car. (!DESSID !HHHO)
amúgy:

"She's why I turned gay." ~ Oscar Wilde on your mom.

na szóval oscar wilde a világ megváltója. hát ő találta fel az istent, ez a minimum. hogy miről beszélek? ERRŐL. és aki szerint ez nem vicces, annak sajnálom, de nincs humora. és mivel oscar fennvan myspace-en is, így kötelességemnek éreztem, hogy a magyar internetes közösségnek, akik pusztán csak csák norriszra verik és még azt se tudják, hogy vin diesel sokkal nagyobb jó CNnál, sőtmitöbb, mint tudjuk csúnya átirat a CNfactek 80%a. naszal megmutatom nekik, hogy Oscar Wilde eredeti. és ő igazi. és nem pusztán kamutényekről van itt szó, hanem igazi idézetekről. na befogom.
iwiwen vagytok? JELÖLJÉTEK BE OSCÁRT! biztos örülni fog neki és ezért boldog lesz és visszajelöl titeket és +1 ismerős. nameg ettől megnő az e-pénisze is, szal az neki jó. nektek meg jóéjt.


Wilde posing with his pimp cane just before another grueling orgy.

bejegyzés vége

2006-08-08

kétszázötvennegyedik bejegyzés - dalszöveg.

na akkor most 2 dalszöveg. jó hosszú lesz, de megéri elolvasni. és asszem nemsokára lesz itt egy miniamp is, mert ezeket hallanotok kell. eléggé kemény. fogalmazzunk úgy.
ez az ICP eléggé kemény zenekar. sokkal durvább, mint amire számítottam. de kimondottan tetszik.
akkor jöjjön az első (a hosszbb dalszöveg) ((amugy mind2 a Bizaar című albumról van))

Insane Clown Posse - Please Don't Hate Me

I gotta tell him, I gotta be a man and handle my business
I know he's gonna hate me, I gotta call'em
what up dawg, what you been up to
Oh yeah, well that's cool, check it out
me and you, we been down for a while right
we been here and there, we been pretty tight
somethin happened last night that you might get upset about
but hear me out, I didnt mean nothin buy it, I'm gonna make this quick
I gave your momma this dick
I dunno how it happened
I just know my nuts and her itch was slappin
I was over there mowin' the grass
and I could feel her eyes all up on my ass
and then I went inside to make a phone call
and there she was with a tittie hanging out her bra
one thing just led to another
next thing you know I'm butt-fucking your mother
Please don't hate me
but I been fuckin your mother loose lately please don't hate me
I never said I loved the hoe
please don't hate me
but I been fuckin your mother loose lately please don't hate me
you never should have trusted a juggalo
Don't hang up, I still got more
your momma gives head like a heroin whore
I wasnt thinking about you as my bud
when she spread my but cheeks and went for the milkdud
we broke out with your grandpa's gin
and got drunk, I fucked her with a bowling pin
she's freaky, her nipples look like peanuts
your mommas one of my favorite sluts
she likes lickin from the back of my balls
to the tip of my dick with one big lick
she calls me her big teddy bear
I chase her around in my underwear
I admit I like spanking her but
I used your sock though to catch my nut
don't worry, I put it back, I knew I better
that's probably why your toes been stickin together
Please don't hate me
but I been fuckin your mother loose lately please don't hate me
I never said I loved the hoe
please don't hate me
but I been fuckin your mother loose lately please don't hate me
you never should have trusted a juggalo
maybe they call you a termihater
if this was a swamp youd be a allihater
you could use a cold glass of haterade
sure come up, bring the allihater
your moms ass looks like oatmeal yo
its bumpy and grainy, I like the feel though
and I aint trying to diss her either
I'm only sayin' that I wish you would trim her beaver some
every hair is like a foot long
bitch looks like a werewolf wearing a thong sometimes
its allright with me though
I don't mind as long as I can locate the b-hole
and your dad so dumb he's knowing nuthin
here I am stuffin her muffin
not to mention the pickle buffin
and I hope me and you are still cool
I'm spending the night so she can drive me to school tomorrow
and we plan on fuckin again, allright, i'll talk to you later
Peace EMINEM
(Jesus someone got fucked up nigga)
Please don't hate me
but I been fuckin your mother loose lately please don't hate me
I never said I loved the hoe
please don't hate me
but I been fuckin your mother loose lately please don't hate me
you never should have trusted a juggalo Please don't hate me
but I been fuckin your mother loose lately please don't hate me
I never said I loved the hoe
please don't hate me
but I been fuckin your mother loose lately please don't hate me
you never should have trusted a juggalo



na? ütött? sztem nagyot üt. hallva mégjobb ;)
és akkor jöjjön a következp, mely tényleg hallgatva az igazán kifejező, de a szövegét önmagában olvasni sem semmi.

Insane Clown Posse - Rainbows and Stuff

This one goes out to that special someone in my life,
we all have someone special, this is for them
I like ice cream, cherry pie and lemonade with summer breeze
I like rainbows, leafy trails, and puppy dogs with bumble bees
I like cotton candy candy gum and bumper cars and carnivals
golden skies and hazel eyes and sand in between my toes
but
something tells me that I hate you
something tells me I must kill you
You ain't shit but a slutty ass mother fucker
slut you fucking whore, I fucking hate you.
I like birthday candle cakes and titty shakes with silicone
secret whispers and D-Loc's sister and apple dips and gingerbread home
Faygo chills they give me thrills and nyquil pills they make me sleep
Hershey kisses and happy misses and something so bliss yet all the while
??
something tells me that I hate you
something tells me I must kill you
Suck my fuckin dick fuck off
go fuck your self you funky ass biatch
come on, come on (bitch)
come on, come on (bitch)
I fuckin hate you
come on, come on (bitch)
come on, come on (bitch)
*if I was you I'd slap that bitches nipples shut*.
I like shaggy, he's my friend I like his mom cause she's nice to me
thank you j, I like you too, well its OK, we're family
raver chicks and kung-fu flicks and sugar sticks like lollipops
all of these things have *happiness brings, but my hatred for you don't
stop (bitch)
something tells me that I hate you
something tells me I must kill you
[repeats until song ends]



ez annyira hosszú postnak ígérkezik, hogy ehhez már nem jár kép.. na legyetek jók, jóéjszakát.

bejegyzés vége

2006-08-07

kétszázötvenharmadik bejegyzés - nem megy

ez a nap érdekes volt. azzal indult a sikersorozat, hogy a fénypisztolyom ravasza megadta magát és eltört. elmentünk boltba húggal. ő néz dvd-t én pisztolyt. dvd volt. pisztoly nem. de találtam fahrenheit (nempcre) szal ezt beszereztem. hazajöttem. hamár nincs pisztoly, elkezdtem játszani. tetszik, tényleg jó. 6 óra játék után kikapcsoltam és realizálódott bennem, hogy nem volt bekapcsolva az autosave. dejó!
aztán este mondom akkor kis SO. naja, csak az autoupdate nem indul el, így a játék se. TÖKÉLETES. so-t nagyon sajnálom, mert nemomt, mi a fene lesz így. jó lenne, ha menne. még ügyködök rajta. ennyi. jó nap volt ez a mai is. ez van. akkor most ennyi.


ja potd meg van. nemárulom el, hogy ő ki. de csak azért mert már mindenki tudja. aztán lesz majd itt még más is. majd.

bejegyzés vége
kétszázötvenkettedik bejegyzés

hogy legyen valami a mai postban is. itt van 2 link, ezeken tényleg sokat nevettem. remélem nektek is tetszik és ti is jól fogtok rajta szórakozni. főleg a híres magyarok részlegen. angol nyelvtudás szükséges a megértéséhez.
ja és aki már ismerte, mert már olvasta az internetet és nem tudok neki újat mutatni, attól elnézést kérnék :)
× Hungary
× Hungarian

és lesz potd is, amit egy wp-ből vágtam ki. SO. mert az tényleg egy jó játék.


bejegyzés vége

2006-08-05

kétszázötvenegyedik bejegyzés - ss fíling

ez hiányzott nekem. most akkor legyen itt (már ha megtom csinálni normálisan, csak a blogger.com meleg) egy blogrészlet. ha nem, akkor megy txtbe leszarom. lett volna frappánsabb bevezető is, csak a blogger tényleg nagyon meleg.

Edit: de nagyon meleg és nem bírkozik meg a feladattal. szal kénytelen vagyok ILYEN FORMÁBAN MEGOLDANI. és akkor ez egy link lenne arra amit kötelező jelleggel tessék elolvasni. most

és akkor kárpótlásul lesz potd is. de csak azért ez, mert lolfang-tan akit én eddig lol-chanként ismertem és az egyetlen értékelhető karakter a haruhiból. mert mindíg nevet és kilóg egy szemfoga. ennyi.
de az imgupload sem megy, szal ennyi volt. majd 'reggel' kijavítom a postot :) jooéjt
EDIT [1326] - akkor felment a kép is ;)


bejegyzés vége

2006-08-03

kétszázötvenedik bejegyzés - klipp

rég volt videó a blogon. kipróbáljuk, hogy ez milyen. remélem műxik



bejegyzés vége
kétszáznegyvenkilencedik bejegyzés - leo

rövid leszek. csak egy kép. majd később mégtöbbet, vagy nemtom.


bejegyzés vége
kétszáznegyvennyolcadik bejegyzés - kiegészítés - BORIS

megy a képupload hurrá. akkor itt egy offtopic kép egy zseniális cuccból aminek kb csak a nevét tudom és nem is zseniális. akkor miért? mert olyan szééép. amúgy nem. csak úgy R


nade rájöttem, hogy kihagytam pár cuccot. az egyik, hogy felfedeztem egy művészt így magamnak így a neten. az ő neve Boris Vallejo. baromi régóta fest és kurvajók a képei. imádom. szerintem nézze meg mindenki ezt az oldalt. mert tényleg jó képek vannak rajta. ittvan kapásból pl. EZ a 79es kép, ami eléggé ismerős lehet főleg a HC rajongóknak. naja a thunderdome 1 borítójára nemkevéssé emlékeztet. aztán van ilyen képe is, ez is nagyon tetszik. még nem néztem végig az összes fellelhető művét, szal ha még találok vmit, akkor aztis jól postolom, mert az életem van annyira izgalmas, hogy nem arról írok. maradt még link is holnapra, szal nem lövök le mindent most. ennyi :)

bejegyzés vége
kétszáznegyvennyolcadik bejegyzés - TEH PAIN

tegnap nem írtam le, hogy HELO Doggod. mikor hazaértem ezen topic várt A csatin:
* Topic is 'DAVID HASSELHOFF COMEBACK! http://www.youtube.com/watch?v=0EW4SRxLczk'
hát. ez valami olyan video, amit mindenkinek látnia kell. 4 perc valamennyi. 2 perc után az ereim felvágásán gondolkodtam és csak az járt a fejemben, hogy ilyen kínzó fájdalmat és gyomorgörcsöt régen éltem át. a fájdalom egy új szintje. aztán megnéztem a zseniális előadó egy régebbi klippjét. a fájdalom újabb fogalmát ismertem meg. az első videó végére a zenét élveztem és a klipp se zavart. a 2. videónál meg úgy voltam vele, hogy a zene egyre jobban tetszik és végülis a videó se lehet komoly, hisz olyan szinten rossz. a lényeg a lényeg, hogy 2 percig fáj. nagyon fáj, de utána beletörődsz. amúgy az önkínzás folytatódik, leszedtem egy albumot, mely már régóta érdekel. most is azt hallgatom. fáj, tényleg. de erről csak holnap írok, hogy akkor is legyen meglepetés. addig lehet tippelni. ütni fog. legalábbis remélem. nekem üt..
ezenkívül mi ütött ma még nagyot? egyértelmű a meccs. milyen meccs? a focimeccs. a forma1esek, akiknek csak a fele volt forma1es vs. a hungarian allstars ilyen alakokkal, hogy teddy. tisztelem azt az embert. beszélni nemtud -> rádiós műsorvezető (sőt a kabaré főszerkesztője, ha jólemlékszem) nem humoros ->heti7es ami elvileg az, amugy nem. félművelt; csak azthiszi magáról hogy nagyon művelt -> ezt léptennyomon megemlíti. nem tud focizni -> ottvan 90 percig a pályán. szánalmas. de a többi is. mindenki az volt. a baumgartner meg egy világklasszis a többihez képest. meg a schumacher is. nekik gratula. jók voltak. a meccs szánalmas volt, de azért néztem végig, mert apámmal beszélgettem. így élvezhető volt. igaz 3 percenként elmondtuk felváltva, hogy így kb. mi focizunk. sőt, ha jobb napom van, akkor csak jobban megy mint pl. egy teddynek. csak jobban...
ja meg volt uszó eb is ma. kellemes ebédem volt, a desszert lett egy arany, meg egy bronz. minden elismerésem. jó nap volt ez a mai is.
2 eső között még bevásároltam is húgommal. felpattantunk 2en a kis piros katanára és repültünk a piros köcsögös abcig. teleraktunk kajákkal egy egész kocsit. elfelejtettük, hogy robogóval vagyunk kb. de hogy ebbe mennyi fér bazz... 2 konzerv + 2 ubiskübli + 1 dobi csokapik + kiló félbarna híján mindent elnyelt a hátsó csomagtartó meg a bukósisaknak fenntartott hely, pedig volt ott vízlágyító aprólék, mosogatószer, 4 pizza meg mindenszar. cserébe mikor hajtottam fel a járdára jól odavertem az alját, mert kicsit túl volt terhelve a cucc.. remélem nem a kipufogó volt, amúgy sztem de.. lényegtelen, többet is kapott ez a szegény 2kerekű már tőlem. lehet tényleg el kéne vinni mostmár szervízbe. ráférne.. nagyon cicceg a fék.
megvolt a háborúésbéke, pedig most nem is akartam. akkor még 1 kép, aztán asszem lépek gammni. ojjé
potd meg úgynézki kicsit később, mert a blogger jól beszart. vagy énnemtom.. még1szer megpróbálom, aztán ha nem, akkor majd csak később egy új postban. mennyi szöveg.. tejóég

bejegyzés vége

2006-08-02

kétszáznegyvenhetedik bejegyzés

hazajöttem. már egy ideje, csak leginkább most vettem rá magam, hogy írjak. "írjak".
mert nincs is nagyon miről. csak 1 üzenet a nagyvilágba.
nem haragszom. tényleg nem. na, akkor célbaért ezis. mivanmég?
csak egy potd. mert most sztem lesz majd pár kép a blogon. hogy ez mit ábrázol? tudja mindenki. SPOILER
a világ legjobb nahánypontos drámája, amugy ezseaz. csak a karakterek.. tudjuk. AGE FTW SPOILER
kinek dedikálom? tudja jól, hogy neki :)
HARUKA <3


ja és ha eszembejut még valami, akkor majd jól leírom. de most épp nincs nagyon semmi.
jóvolt a 3napos hétvégém. ennyi :)

bejegyzés vége